KÜLDETÉSÜNK, HITVALLÁSUNK

Kedves látogató!

Pár mondatban engedd meg, hogy írjak a több évtized alatt összeszedett tapasztalataimról, tényekről és folyamatról. Egy biztosítással foglalkozó céget vezetek és mellette engem is az a szerencse ért, hogy elmondhatom mára, ízig-vérig motoros vagyok. A mostani motorosbiztositas.hu története ezelőtt hat éve indult el, oda nyúlik vissza. Biztosítással dolgozó emberként tisztában voltam vele, hogy a biztosító társaságok szinte mindig kizárják a motorozást a biztosítási fedezetek, kockázatok szolgáltatásaiból a hazai biztosításokban. Extrém sportnak minősítik, vagy egyszerűen a kizárásokban olvasható, hogy 125 vagy 250 cm3 felett nem fizetnek ha biztosítási esemény történik. Ez azt jelenti, hogy ha baleset történik motorozás közben, és ilyen régi biztosítással rendelkezel, akkor anyagi biztonságot nem nyújt a szerződésed és pénz nélkül maradsz, anyagilag védtelenné válsz. Ezen a senki számára nem kielégítő állapoton sikerült változtatnom, az egyik biztosító társasággal karöltve, létrehoztuk a PROTEKTOR MOTOROS BALESET-BIZTOSÍTÁST. Mostantól havi párezer forint ráfordítása mellett, kiemelten magas és sokrétű biztosítási fedezetet tudsz magadnak és családodnak produkálni, ami idáig szinte elképzelhetetlen volt a motorozás kockázatára.Szeresd magad és családod annyira, hogy tudatosan, önmagad életére szóló baleseti kockázataidat megoldod a Protektor Motoros Baleset-biztosítással, hogy ne kelljen baleset után más emberektől pénzt kuncsorognod vagy gyűjtést szervezned magadnak, családodnak. Az eszközöd, megoldásod, a Protektor motoros baleset-biztosítás. 

Mire való és miért jó, ha a hobbid során anyagi biztonságot tudsz élvezni, biztosítani magadnak.? Miért kell a Protektor Motoros Baleset-biztosítás? A megértéshez elég csak az alap szituációt végig gondolni, hogy a motorozás tevékenysége miért kiemelten magas kockázatú, balesetveszélyes hobbi. A centi vastag tapadási tényezőnek, személyes felkészültségünknek és a többi közlekedő jóindulatának, hozzánk állásának megléte vagy nem léte, életed és családod biztonsága egyedül ha nincsen megfelelő biztosításod. Anyagi világunkban már nyolc napon túl gyógyuló sérülés megléte esetén jelentős kiadásokra, (paraszolvenciák, gyógyászati segédeszközök, a házad-lakásod átalakítása, tolószék esetén, munkád elvesztése) esetlegesen bevételed elvesztésére lehet számítani, nem beszélve az érzelmi sokkról, ami ilyenkor ér minket és hozzátartozóinkat. Nem kívánom senkinek sem látni, érezni, megélni azokat a pillanatokat, amikor „bemankózik”, besegíti családja a jogászhoz például a bajba került motorost, aki ott kettő percben elmondja, hogyan ment tönkre az élete és veszített el mindent, mert anyagilag nem volt felkészülve egy hirtelen változásra. (!) Nem véletlenül van ez a mindenki által ismert Facebookos „mém”, hogy „Motorozni lehet ésszel és ész nélkül”. Ennek mondandója nem csak a tevékenységünkre vonatkozik, hanem a hobbink lehetséges következményeire is. Szerencsére egyre többen értik meg ezt és tesznek azért, hogy ha más nem, anyagilag ne kerüljenek bajba egy katasztrófa esetén. Ez a hozzáállás alapvetően az ésszel kategóriához tartozik, hiszen havi 2500.-Ft-ért már igen magas, szinte mindenre kiterjedő védelmet nyújt a Protektor motoros személyi cascód. Az eszetlen kategória a gondolkodásban az az ember, akinek a teljes anyagi biztonsága, családja anyagi biztonsága nem ér meg havi pár liter benzin árát, amibe kerül a PROFI védelem. (!) Ő bajba kerülése esetén szeretne gyűjtést szerveztetni magának és családja biztonságát kitenni mások jóindulatának, már ha szerencséjére van ilyen ember a környezetében. Gondold végig reálisan ezt az egész folyamatot és oldd meg, tedd meg magadért a hátteret jelentő lépést. (info@motorosbiztositas.hu ) Nézzünk életszerű példát mit is jelenthet ha van személyi cascód… Balesetkor a leggyakrabban előforduló sérülések a végtagtörések, csonttörések, kulcscsonttörés, égés és sajnos sok esetben rokkantság. (!) Neked mekkora bevételkiesés ha rehabilitációval együtt, mondjuk kiesel három hónapra a melóból??? (!) Vagy át kell alakítanod az életed a baleseted következményeként??? Ha "csak", hangsúlyozom, "csak" egy kulcscsonttörésből indulok ki, akkor ez minimum két hónap kiesés a megszokott életedből de inkább három.!!! (érdemes megnézni ez mit jelent a privát életedben) Számoljunk kicsit, mit jelent ha van Profi Protektor cascód. Csonttörés szolgáltatás 100,000.-Ft. Műtéti térítés 250-500,000.-Ft. Kórházi napi térítés, kb. 50,000.-Ft. Azt hiszem nem kell ragoznom azt, milyen életminőség romlást, változást jelenthet egy komolyabb sérülés, medence, gerincsérülés bármelyikünknek ha bekövetkezik és nem jönnek be az előbb felsorolt összegek. Így tud lenni a baleset-biztosításod számodra "PROTEKTOR AZ UTADON”.
 
Arra kérlek, ne habozz, ne járj úgy, mint sokan közűlünk, hogy utólag köti meg magának a szerződést az első balesete után. :-( Mivel igen kevés pénzbe kerül az éves motorozásra felhasznált összegekhez képest a Protektor és szinte kimondható, hogy ez tud lenni az egyetlen anyagi fedezetet baleseted esetén, így nincsen mire várni, keress minket és rendelkezésedre állunk.
 
Motoros baráti üdvözlettel!
 
Csapó Zoltán Zsolt